A HEGY MESÉJE
- avagy egy kutatás alapján készült legenda - amikor mesélnek a dombok, a fák és a gépek
Római fibula
Római karperec
Római delfin
avar öv osztó
avar övcsat
A tárgyak a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményébe kerültek. LDM ONLINE - MC-BUBU 2020. május
Írta: Sütő Krisztián és Kaszás Zsolt
Iratkozz fel YOUTUBE csatornámra.
Köszönöm szépen.
YOTUBE Csatornám: MCBUBU0
Történetünk 200-ban kezdődik, Pannonia földjén, a Lacus Pelso mellékén. Egy virágzó birodalom kis hegyén járunk. A hegy északi, kiugró platóján két katona figyeli a hegyek között elterülő völgyet, és a völgyben levő forrás környékét. Őrködnek. A hegy alatti, nyugati síkon épül egy villa. Az építője immár római polgár.Szőlő termesztésre adta a fejét.

A villa irányából út szeli át a hegyet. Egy kereszteződése a két katona őrhelyéhez vezet, egy másik iránya a forráshoz, és azon túl. A hegyet tisztelték.

Az előbbi platóhoz közel, egy szomszédos platón kis szentélyt hoztak létre. Elástak dárdát, szentként tisztelt szobrokat, maroknyi pénzeket.
400-ban a birodalom már háborús övezet. Állandóak a csatározások. A hegyen nem történt csata, de menekülniük kellett. Értékeiket a visszatérés reményében elásták. A villában még maradni akartak az építők leszármazottjai, de végül feladták. Mindenki elment. Az üres falak még sokáig álltak, és a szentély feledésbe merült. Helyüket magába foglalta a természet. Az utak még átszőtték a hegyet, de már nem volt, aki használja őket.

650-re új törzs élt a hegyen. Valami furcsát, valami tiszteletre méltót láttak benne. Jártak a természet által visszafoglalt szentélynél, és a villa falainál. Magukhoz vették a rég letűnt korok apró emlékeit, de hagytak is ott, elveszítettek a sajátjaikból. Avarok voltak. Tisztelték a hegyet, mint elődjeik, a rómaiak.
800-ban már háború dúl. A frank és bolgár betörés miatt egymás után hagyták el településeiket, illetve a túlélők visszaszorulva és megfogyatkozva éltek tovább, mint anno a pannoniai, romanizálódó őslakosok ezen a vidéken. Halottjaikat fatokos késeikkel, díszes, veretes övükkel, lószerszámaikkal, nyílhegyeikkel helyezték örök nyugalomra. Eddigi lakóhelyük feledésbe merült, és ismét a természet vette át a hegyet és környékét.

Temetőiket sírrablók fosztogatták, célirányosan kutatva értékeik után. Pár évtized alatt kiismerték a temetkezési szokásaikat. A földhalmokkal, kopjafákkal jelölt sírjaikat középütt megásva szedték össze a csontvázak derekánál található tárgyakat. Nem ritkán egy, de akár két méter mélyre is le kellett ásniuk a rablóknak. Cölöp építményeken álló fakoporsókat is találtak. Felnyitván azokat, örömmel rakták bőriszákjukba az értékes arany díszeket, ékszereket.
A számukra értéktelennek tűnő, aranyozott bronz lemezeket, csatokat dühösen hajigálták szerteszét. Sötétedni kezdett. A sok tárgy közül egy majmot ábrázoló ezüst fibula tűnt ki a csontok és a föld göröngyei között. Fiatal, húszas éveit taposó, hatalmas erejű fosztogató találta meg. Dühösen mormogott valamit, miközben apróra törve hajigálta háta mögé darabjait az ösvényen.

Közel két évszázad telt el az Avar Kaganátus bukása után. Rokon, honfoglaló magyar törzsek telepedtek le a nagy tóra néző lankákon. Fürkészeknek nevezett felderítőik térképezték fel a vidéket. Egy hegygerincen leereszkedve Kelet-Nyugat irányban húzódó, kiszáradt vízmosásra lettek figyelmesek. Alaposan körbejárták a vidéket. Kupaktanácsot tartottak, körben leülve egy érdekes, ferdén álló tölgyfa árnyat adó lombkoronája alatt.

Feltevésük szerint pár évtizede következett be egy földcsuszamlás a különösen sok csapadékot és hatalmas havazásokat hozó tél utáni hóolvadáskor. Az erdő átalakult. Nem minden sírt találtak meg a korábbi fosztogatóik.
A domboldal mindegyik fája északra nézve dőlt, majdnem 45 fokos szögben. Gyökérzetük ragaszkodott az életet adó földlabdához. Emellett a földből itt-ott kikandikáló, emberi erővel megmunkált oszlopokra figyeltek fel. Ember magasságú kopjafák lehettek hajdanán. A rájuk rótt írásjeleket jól ismerték. Töredékesen ugyan, de olvashatóbbá váltak a sírfeliratok, miután késeikkel óvatosan kitakarították a rovásokat.

A nem is olyan távoli rokon nép törzsfőjének és kíséretének kivételesen az őseik természet által megbolygatott örök nyughelye tárult a szemük elé. A sírokban egy-két méter mélyen nyugvó holtak csontjai sírmellékleteikkel együtt a lejtőt és a platót átformáló földmozgás alkalmával kerültek felszínre.
Csontokra leltek a földet morzsolva. Emberi csontokra. Összegyűjtvén őket, vezetőjük tanácsát követve osszáriumot, úgynevezett csontházat építettek a talajba mélyítve, így adva meg a végtisztességet az itt elterülő avar temető halottjainak. Nagyapáik mondáiból még ismerték a hajdan itt lakók harcosait, hőseit illetve hőstetteiket. A régen köttetett szövetség örök, így süvegjeiket levéve még elmormoltak egy imát az elhunytak lelki üdvéért. Megemlékeztek róluk.

Abban az évben később érkezett az ősz. Az erdők lombozatát bőven volt ideje harsány üde zöldről szivárványszínűre festeni. Az évszakváltást hozó vihar mindent elsöprő szele elől az elmúlni készülő falevelek lehullottak a földre, jótékonyan eltakarva a felszínen még szabad szemmel is látható tárgyakat. Ennek köszönhetően évszázadokon át az avatatlan tekintet elől rejtve maradtak. Ismét a természeté lett a vidék.

A tárgyakon barna, erdei talajnak is nevezett erdei humusz képződött. Észrevétlenné váltak. Még 1100 évig!
A hegy még büszkén áll a mai Balaton felett. A letűnt korok rég feledésbe merültek. A villa romos lett, köveit újkori népek hordták szerteszét. Alapjaira új ház épült. A szentély, az őrhely és a temető a természet fogja maradt. Az erdő fáinak lehulló levelei újból és újból betemetik a hajdani korok emlékét.

2019-ben járunk. Egy magányos kutató engedélyeket szerzett a többszáz éves erdő területére. Műszeres vizsgálatot végzett, és a táj lassan felfedte a titkait. Mesélni kezdett. A fák, a szél és a műszer elmondta a régi korok üzenetét. A hegy északra néző, kiugró platóján az ókor meséje szólalt meg, ahol a két katona őrt állva a vidéket figyelte, majd a szomszédos plató fái között egy szentély tárgyai mesélték el az ókor történetét.
Egy furcsa, oda nem illő tárgy az Avarokról ejtett idáig érthetetlen, néhány szót. Aztán feltárultak az erdei utak, ahol néha kocsival, néha menetelve el-el vesztettek az ókor vándorai néhány tárgyat. Ugyanúgy, ahogy ma is. Feltárult az út a villa, a két plató és a forrás között. Lassan kibontakozik egy rég feledésbe merült történet.

A magányos kutató tovább járta az erdőt. A rég letűnt utakat próbálta végig járni. Néhol még ma is láthatóak, néhol már rég elfedte a természet. Egy kis tisztáson a jelen kor vadászai etetik a vadakat. Disznók túrása mesélt a régmúlt időkről.
Bejelentésére erre járt a Laczkó Dezső Múzeum Utak Mentén nevű kutató csapata, háromszor, tudományos célból, régész felügyelete mellett. Összeszedték detektoraikkal a felszínhez közel annak idején szerteszét szóródott tárgyakat. Pontosan dokumentálva, nevet, koordinátát és dátumot feltűntetve adták át őket a múzeum kutatójának. Élménydúsan teltek az órák.

Magyarországon még soha nem került elő ennyire felszínhez közel ennyi avar apróság. A késő délutánba nyúló "lengetés" végén a lemenő nap fényében elkezdtek összepakolni. Kifelé menet az erdei úton, a hajdani sírrabló nyomdokain járva, egy nemrég 18. életévét betöltő fiatalember kezében csipogott a készülék. Szép hangon jelezve színesfémre utalt.

Előkerült a majomfigurás fibula, egy évezred után ismét. Hat darabkájából ötöt ásott ki egymaga, egy rövid, harminc méteres szakaszon, édesapja és a csoport nagy örömére. Egymás után gratuláltak neki.

Lassan összeáll a korábbi, nem a szentélyhez illő tárgy meséje is. Lassan teljessé válik a történet. Az eddig régészeti topográfiában nem szereplő terület felkerült a térképre. Ezentúl régész társaságában járnak ide a kutatók, többek között a Laczkó Dezső Múzeum önkéntes fémkeresői! A kutatók egy kereszt irányú árok ásásával, a teljes keresztmetszetet látva választ kaphatnak a kérdésre.
Az évezredes táj mesél... Mesélnek a dombok, a fák, a gépek... A Bakonyerdő Zrt. együttműködésével.